125 éves a DVRK! A Duna rendjének őre, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkap…
125 éves a DVRK!
A Duna rendjének őre, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság ma ünnepli 125 éves fennállását. A vízirendészek 1897-óta hajózzák Európa második legnagyobb folyójának 417 kilométeres magyarországi szakaszát;
működésüket hivatalosan február 1-jén kezdték meg a Magyar Királyság Belügyminiszterének rendelete alapján. Nevük „A székesfővárosi m. kir. államrendőrség dunai kerületi kapitánysága” lett.Igaz megalakulásuk óta sok víz lefolyt a Dunán, de legfőbb feladataik egy évszázad távlatából sem változtak; évente félszáz ember életét mentik meg, és még ennél is több óvatlan fürdőzőn, bajbajutott vízisportolón, hajóson segítenek. Sokszor kerülnek nehéz helyzetbe, hiszen vannak helyzetek, amikor… Továbbiak
2. Fokú R I A S Z T Á S!…
Vasárnap szóltunk.
A vihar Budapestet sem kímélte, kidőlt fák, letépett
villanyvezetékek, megrongált tetők és épületek voltak.
A fővárosban több mint 800 esetben riasztották a tűzoltókat, ebből több mint 100 esetben a @budapestmentoszervezet tagegyesületei, köztük a KVP csapat tagjai is segítettek a viharkárok felszámolásában, illetve az esetleges útzárásoknál, kiürítéseknél és további feladatoknál.
#kvp
#vihar
#bmsz
#tuzolto
#kidoltfa
#viharkar
#katvedpolgaror
#katasztrofavedelem
Ellenőrzés az éjszakában!…
A XIII. kerület és a XIV kerületi Rendőrség
munkatársai szombat éjszaka fokozott ellenőrzést
végeztek a két kerületben, mi is ott voltunk.
Sajnos több esetben is ittas vezetőt, és egyéb
szabálytalanság miatt kellet intézkedni.
Tartsátok be a szabályokat!
A jobb „porfi” fotókat Posztós Csaba készítette! – Köszönjük!
#kvp
#police
#rendorseg
#ellenorzes
#katvedpolgaror