Figyelem, figyelem, Budapest!
A pénteki nap folyamán Újpesten történt valami, amit csak a filmekből ismerünk: egy hatalmas, 4,3 erősségű földrengés rázta meg a várost, az epicentrum pedig maga Újpest volt!
Az üzemi épületek összedőltek, többen megsérültek és a romok alatt rekedtek.
Azonnal riasztották a Budapest Mentőszervezetet, és azt kell mondjam, ezek a „hősök” nem ismernek lehetetlent!
Az FKI igazgatója és a BFVB elnöke úgy döntött, a mentésbe a Budapest Mentőszervezetet is bevonják , hogy együttes erővel kezdhessék meg a mentési akciót. A Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület – KVP sem maradt ki, hiszen ők is bekapcsolódtak a városi mentés kritikus szakaszainak kezelésébe.
Különbség csak annyi, hogy mindez nem egy valóságos katasztrófa volt, csupán egy elképesztő gyakorlat!
A helyszínre érkezéstől kezdve, a regisztrációban, a tábor építésében, logisztikában, mind a törzsben és mind a terepen folyó munkálatokban egyaránt kivették részük a KVP tagjai, derekasan helytálltak.
Az eredmény? Nos, a „Kombinált Kombinát” gyakorlat során a vöröskeresztes imitátorokat – akik a sérülteket játszották – sikerült kimenteni a kritikus helyzetekből!
És az éjszaka sem volt unalmas, hiszen a KVP csapat tagjai gondoskodtak a tábor és felszerelés őrzéséről is. A város nem aludt, mi pedig nem pihentünk!
A Budapest Mentőszervezet a veszélyhelyzetekre való felkészülés jegyében tartotta a 3 napos gyakorlatát, amelyen több mint 100 fő és 40 különböző gépjármű vett részt!
Az Urban Search and Rescue (USAR) feladatokra koncentrálva mindenki gyakorolhatta azokat a készségeket, amikre a veszélyhelyzetekben szükség lehet.
Köszönet minden szervezőnek, hogy ezen a fontos gyakorlaton részt vehettünk, és ig hozzájárultak ahhoz, hogy a vészhelyzetekre való felkészülésünk hatékony legyen!
#KVP
#Újpest
#Mentés
#polgaror
#Gyakorlat
#HősökVagyunk
#Katvedpolgaror
#KomináltKombinát
#Katasztrófavédelem
#VészhelyzetGyakorlat
#BudapestMentőszervezet
#KatasztrófavédelmiésPolgárőrEgyesület