Április 22. A Földnapja – 2024 A Környezetvédelem éve
A Föld napja alkalmából különböző eseményeket rendeznek világszerte, abból a célból, hogy felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.
A Föld Napjához igazítva, mintegy 100 polgárőr részvételével Budapesten is elindult 2024 legnagyobb polgárőr programja, az illegális hulladéklerakók felderítésének projektje.
A KVP – Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület a legnagyobb létszámmal vett részt ezen „nyitó” eseményen, ezzel is mutatva a csapat tagok elhivatottságát, illetve ezzel kívánta ismételten felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Egyesületünk polgárőrei a szabadidejüket feláldozva, vasárnap reggel szemétszedési akcióban vettek részt a III. kerületi Római parton!
A „szolgálat” megnyitásaként, Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke az idei évet az OPSZ az illegális hulladéklerakók felderítése évének nyilvánította.
A két évvel ezelőtti határvédelemben való részvétel után, a kormányzat egy újabb programban való részvételre, az illegális hulladéklerakók felderítésében kérte a polgárőrség segítségét.
„A feladat nem új, eddig is és ezentúl is figyelünk az illegális szemétlerakatok felderítésére, de most november végéig az eddigieknél is koncentráltabban végezzük majd ezt a munkát a járőrszolgálataink során, elsősorban a fővárosi kerületek külterületein, a Pest vármegyével szomszédos területeken és a nagyobb parkokban”
A napos időben sok arra sétáló, vagy sportoló család köszönte meg a polgárőrök áldozatos munkáját.
️ Mindenki fantasztikusan teljesített, és együtt ismét megmutattuk, hogy nincs lehetetlen számunkra! Köszönjük mindenkinek az elkötelezettséget és a lelkesedést! Hajrá csapat!