Van feladat, ezúttal is Belváros-Lipótváros,
csapat tagjaink ott voltak és lesznek a nyár folyamán.
Ha segítségre van szükséged, keress és segítünk, addig is
segítünk a hivatásos állománynak.
Van feladat, ezúttal is Belváros-Lipótváros,
csapat tagjaink ott voltak és lesznek a nyár folyamán.
Ha segítségre van szükséged, keress és segítünk, addig is
segítünk a hivatásos állománynak.
A korábbi évekhez hasonlóan ismét rendőri kísérettel tartotta meg a Baptista Szeretetszolgálat ezen felvonulását.
A rendkívüli programokat a Baptista
Szeretetszolgálat szervezi, idén már 12. éve, abból a célból, hogy hátrányos helyzettű gyermekeket egy kicsit kiemeljen a hétköznapokból és örök élményt szerezzen számukra.Minden évben vidám hangulatban telik ez az egyedi program, amelynek keretein belül több mint 100 gyermeket Tűzoltóautók, limuzinok és luxusautók várnak a Hősök terén, ahonnan elindul a konvoj, és a fontosabb nevezetességeket érintve vonulnak a drága autók körbe a fővárosban. Idén június 1 napján 12.30 és 15.00 között kalandos és lebilincselő rendezvényen vehettek részt a rászoruló diákok.
Az idei évben csapatunk is csatlakozott a kezdeményezéshez és a Műszaki Mentő gépjárművünkkel vettünk részt a gyermekek nagy örömére.
#kvp
#luxus
#police
#tuzolto
#limuzin
#felvonulás
#rendorseg
#katvedpolgaror
Rendőrökkel közösen emlékeztünk a négy évvel ezelőtt történt Hableány-katasztrófa áldozataira a Dunán.
A tragédia helyszínén, a Margit hídnál Terdik Tamás rendőrfőkapitány helyezte vízre az emlékezés koszorúját.
#kvp
#dvrk
#duna
#police
#tragedia
#vizirendor
#rendorseg
#megemlekezes
#katvedpolgaror
A hétvégén több helyszínen is találkozhattál velünk!
A Béke téren a Civil Nap, illetve a Gyermeknap került megrendezésre, ahol az elektromos robogónkra ülhettél fel és ha ügyesen
Továbbá a „Retro” Oldtimer gépjárművek biztosítására is teljesítettük a felkérést.
Mindeközben a Tűzoltók Nyílt Szertárkapuk programján, a XIII. kerületi Tűzoltó Parancsnokságon is segítettük a hivatásosok feladatvégzését.
És nem utolsósorban a Budapest Mentőszervezet tagegyesületeként, a Magyar Vasúttörténeti Park / Hungarian Railway Museum-ban vártuk a kicsiket és nagyokat egyaránt.
#kvp
#bmsz
#police
#tuzolto
#oldtimer
#rendezveny
#gyermeknap
#katvedpolgaror
#katasztrofavedelem
Csapat tagjaink is részt vettek a Belvárosban tartott
bűnmegelőzési ellenőrzéseknél az éjszaka.
Az Erzsébet téri alkohol fogyasztás, szórakozóhely ellenőrzés mellet
a gépjárművek
A rendőrség tájékoztatása alapján az ellenőrzések folytatódnak!
#kvp
#police
#Vkerulet
#ellenorzes
#rendorseg
#katvedpolgaror