Kelet – Nyugat (Keleti – Nyugati)
avagy élet a BOK csarnok előtt.
Ott voltunk akkor is, és segítettünk!
A képeket köszönjük Posztós Csaba!
#kvp
#kelet
#nyugat
#haboru
#ukrajna
#segitseg
#tranzitpont
#gyermekek
#menekultek
#katvedpolgaror
Kelet – Nyugat (Keleti – Nyugati)
avagy élet a BOK csarnok előtt.
Ott voltunk akkor is, és segítettünk!
A képeket köszönjük Posztós Csaba!
#kvp
#kelet
#nyugat
#haboru
#ukrajna
#segitseg
#tranzitpont
#gyermekek
#menekultek
#katvedpolgaror
A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama-sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, valamint az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről.
A Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba.
Budapest Mentőszervezet tagegyesületeként velünk is találkozhatnak az érkezők, hiszen ha segítség kell mi ott vagyunk!
#kvp
#haboru
#ukrajna
#menekult
#tranzitpont
#bockcsaronok
#katvedpolgaror
#budapestmentoszervezet
43 fő, 6 rendőrautó és 1 rendőr csapat szállító busz, 1 Nemzeti Közlekedési Hatóság gépjárműve, 7 polgárőr autó és 3 polgárőr motor vett, részt a „lomis” akcióban.
Az ellenőrzések során az alábbi intézkedések, történtek.
3 fő körözött személy került elfogásra
1 fő előállítás engedély nélküli járművezetés miatt
5 fő szabálysértési feljelentése és az 5 db jármű forgalmi engedélyének elvétele mivel nem megfelelő műszaki állapotú járművel közlekedtek vagy a járművet engedély nélkül átalakították
4 fő szabálysértési feljelentése közterületi szeszesital fogyasztás miatt
1 fő szabálysértési feljelentése járművel tiltott helyen várakozás miatt
4 esetben állampolgári bejelentésre történő intézkedés
1 nyitott állapotban hagyott jármű tulajdonosának kiértesítése
A közös akciók folytatódnak a XIII. kerületi lomtalanítás alatt a következő napokban.
Az akcióban a BRFK XIII. kerületi Rendőrség, ORFK Készenléti Rendőrség, XIII. kerületi Közterület Felügyelet, Nemzeti Közlekedés Hatóság Munkatársai és a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület szervezésében a Budapesti Polgárőr Szövetség tag egyesületei vettek részt.
A profi képeket Dienes Andor – „Motorvéd” készítette, KÖSZÖNJÜK!
#kvp
#bpsz
#rendorseg
#polgarorseg
#lomtalanitas
#katvedpolgaror
#közterületfelügyelet
Továbbra is kell a segítség a keleti határhoz.
Ezért tegnap ismét Záhonyba vittünk két gépkocsinyi, élelmiszer és napi használati cikket melyet a XIII. kerületi adománygyűjtés során adtak össze a kerületi lakosok.
A XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal szervezésében, irányítása alatt, nem csak a gyűjtés volt zavartalan, de így a XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központjában a szortírozást is elvégezték, és a településsel is napi kapcsolatban álltak, ezért ismét az került szállításra mire szükség volt!
Folytatás következik!
#kvp
#zahony
#ukrajna
#segitseg
#adomany
#menekult
#beregsurany
#ukranhaboru
#katvedpolgaror